Fesztiválturizmus és fesztiválgazdaság: Tihany és Fehérvárcsurgó összehasonlító vizsgálata

Kulcsár László és Bodrogai László (2019) Fesztiválturizmus és fesztiválgazdaság: Tihany és Fehérvárcsurgó összehasonlító vizsgálata. Prosperitas, 6 (4). pp. 38-58. ISSN 2786-4359

[thumbnail of kulcsar-bodrogai_2019_4_prosp_full.pdf]
Előnézet
Szöveg
kulcsar-bodrogai_2019_4_prosp_full.pdf - Megjelent verzió

Download (334kB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

A tanulmány célja az, hogy a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély és Tihany példáján megvizsgálja a fesztiválok szerepét, jelentőségét a kulturális turizmus alakulásában. A vonatkozási pontot két olyan helyszín jelentette, amelyek szoros összefüggésben vannak az épített örökséggel. A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély Fehérvárcsurgó település legjelentősebb vonzerejének tekinthető, Tihany esetében pedig a félsziget számos vonatkozásban megjelenítője a nemzeti kulturális örökségnek – így tehát a tanulmány ugyanabban a témakörben két egymástól lényegesen eltérő helyszín összehasonlító vizsgálatát végezte el. A tanulmány a koncepciójában és az elemzésben figyelembe vette az Európai Unió 2017-ben elfogadott ajánlásait a kulturális örökségekkel kapcsolatban, valamint a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 vonatkozó megállapításait.

Tudományterület / tudományág

társadalomtudományok > gazdálkodás- és szervezéstudományok

Kar

Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Mű típusa: Cikk
Szerző publikációban használt neve:
Publikációban használt név ORCIDMTMT szerző azonosító
Kulcsár László
Bodrogai László10059606
Kulcsszavak: fesztiválturizmus, turizmus-gazdaság, kulturális örökség, Fehérvárcsurgó, Tihany
Felhasználó: Eszenyi-Bakos Kinga
A mű MTMT azonosítója: 31274591
DOI azonosító: https://doi.org/10.31570/Prosp_2019_04_3
Rekord készítés dátuma: 2021. Jún. 02. 10:53
Utolsó módosítás: 2023. Jan. 30. 13:47
URI: http://publikaciotar.uni-bge.hu/id/eprint/1750

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet