Az elektronikus jegyértékesítés regionális kihívásai a magyar vasútnál

Erdei Attila (2020) Az elektronikus jegyértékesítés regionális kihívásai a magyar vasútnál. Multidiszciplináris kihívások, sokszínű válaszok, 2020 (2). pp. 23-42. ISSN 2630-886X

[thumbnail of Multidisz_2020_2_Erdei.pdf]
Előnézet
Szöveg
Multidisz_2020_2_Erdei.pdf - Megjelent verzió

Download (2MB) | Előnézet

Absztrakt (kivonat)

Az internet elterjedésével, a kibertér tágulásával egyre fontosabb szerepet kap a javak és szolgáltatások elektronikus kereskedelme. Ebből a folyamatból a közösségi közlekedés sem maradhatott ki, mivel a szolgáltatók, akik időben ismerték fel a rendszer előnyeit, illetve megfelelő időben és módon alkalmazták azt, hatalmas előnyhöz juthattak versenytársaikkal szemben. Az Amerikai Egyesült Államokban az 1980-as évek elejétől vezették be először a légitársaságok az elektronikus kereskedelmi megoldásokat, mivel a verseny olyan erős volt, hogy a piaci szereplőknek minden eszközt meg kellett ragadniuk, hogy előnyhöz jussanak. Napjainkra a légitársaságok jegyeladásainak döntő többsége elektronikus úton történik. A vasúti közlekedésben is megjelentek az e-jegyek, amelyek európai elterjedésének kezdete a 2000-es évek elejére tehető. A vasút esetében új módszereket kellett kidolgozni, elsősorban az eltérő utazási szokások, a nyitott elérés stb. miatt. Természetesen ebben az esetben is legelőször a tőkeerős és nagy utasforgalmat lebonyolító vasúttársaságoknál, mint például a Deutsche Bahn-nál (DB), a Schweizerische Bundesbahnen-nál (SBB), illetve a Société Nationale des Chemins de Fer Français-nál (SNCF) vezették be. A magyar vasúti közlekedésben pár éves késéssel kezdték el alkalmazni az elektronikus kereskedelmi lehetőségeket. Ma már a jegyek és bérletek kevesebb, mint 60%-át értékesítik jegypénztárakban. 2018-as statisztikai adatok szerint egyre növekszik az alternatív (automata, internet, Vonatinfo) módon értékesített jegyek, bérletek száma. Tanulmányomban célom vizsgálni az elektronikus jegyértékesítő rendszer bevezetésének kihívásait és alkalmazásának tapasztalatait a MÁV-START Zrt-nél. Vizsgálatom során jellemzően szekunder adatokat, külföldi tudományos eredményeket, valamint a vállalat belső adatait használom fel.

Abstract

The spread of the Internet and the expansion of cyberspace is playing an increasingly important role in electronic commerce of goods and services. Public transport could not be excluded from this process, as service providers who recognized the benefits of the system on time and applied it in a timely manner were able to gain enormous competitive advantage over their competitors. In the United States, airlines have been introducing electronic commerce solutions for the first time since the early 1980s, as competition was so strong that market players had to grab all the tools to benefit. Today, the vast majority of airline ticket sales take place electronically. In rail transport, e-tickets have also emerged, with the beginning of European distribution in the early 2000s. In the case of the railway, new methods had to be developed, mainly because of the different travel habits, open access, etc. Of course, in this case, too, it was first introduced by capital-intensive and large passenger railway companies such as Deutsche Bahn (DB), Schweizerische Bundesbahnen (SBB) and Société Nationale des Chemins de Fer Français (SNCF). In the Hungarian rail transport, electronic trading opportunities have been introduced with a few years delay. Today, less than 60% of tickets and tickets are sold at ticket offices. According to the statistics of 2018, the number of tickets and passes sold in alternative (vending machines, internet, Vonatinfo) is increasing. My aim in my study is to investigate the challenges of the implementation of the electronic ticketing system and experience of its application at MÁV-START Zrt. During my research I typically use secondary data, foreign scientific results, and internal data of the company.

Tudományterület / tudományág

társadalomtudományok > gazdálkodás- és szervezéstudományok

Kar

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar

Szervezeti egység

Közgazdasági és Üzleti Tudományok Tanszék

Intézmény

Budapesti Gazdasági Egyetem

Mű típusa: Cikk
Szerző publikációban használt neve:
Publikációban használt név ORCIDMTMT szerző azonosító
Erdei Attila10066134
Felhasználó: Jurcza Tünde
A mű MTMT azonosítója: 31324234
Rekord készítés dátuma: 2020. Júl. 13. 13:44
Utolsó módosítás: 2020. Júl. 13. 13:44
URI: https://publikaciotar.uni-bge.hu/id/eprint/1690

Actions (login required)

Tétel nézet Tétel nézet